
Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője nyilatkozott Demszky Gábor és az MSZP politikailag elbukott helyzetéről, mely szerint nincs értelme az együttműködésnek a jövőben.

Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője nyilatkozott Demszky Gábor és az MSZP politikailag elbukott helyzetéről, mely szerint nincs értelme az együttműködésnek a jövőben.
Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában
A fővárosi Fidesz frakcióvezetője szerint a budapesti MSZP politikailag belebukott az általa felügyelt városüzemeltetésbe, és ma már úgy látja, hogy ezzel a személyi összetételű szocialista vezetéssel a jövőben nincs értelme az együttműködésnek. Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója azt állította, hogy Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes összesen 70 millió forinthoz jutott BKV közeli cégektől. Tekintettel a konkrét vádakra, a fővárosi MSZP-nek szembe kell néznie végre önmagával.

Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője
Január végén Demszky Gábor főpolgármester még arról beszélt, hogy jó lelkiismerettel, egy korrekt pénzügyi helyzetben lévő várost és sínen lévő nagyberuházásokat hagy utódjára. Tarlós István elmondta: - Demszky Gábor jogi felelősségét ma nem látom bizonyítottnak, azaz nem feltételezem, hogy a kasszába nyúlt volna, de a politikai felelőssége óriási, és ezért nekem az ő helyében bizonyosan nem lenne jó a lelkiismeretem. Azt kell mondjam, hogy Demszky állításával ellentétben a számok azt mutatják, a főpolgármester úr és a vele 15 éve koalícióban lévő fővárosi szocialista vezetés nagyon rossz gazdasági állapotban, rendkívül beszűkült pénzügyi mozgástérrel adja majd át a várost.
A Budapest-programban a 4-es metró beruházása az egyik legnagyobb kockázatú. A két legnagyobb problémát talán a metróépítés finanszírozatlansága és a BKV helyzete jelenti. A fideszes politikus hangsúlyozta: - Könnyen előfordulhat: Nem lehet előre megmondani, hogy mi lesz a metróval, hiszen az uniós támogatás pénzei még mindig nem érkeztek meg maradéktalanul Budapestre, és ki tudja, milyen nehézségek állnak még elő a szerelvények szállításánál vagy a technológia kivitelezésén dolgozó cégek belépése után.

Tarlós István "Ellopták Budapestet" címmel kezdett meg egy kampánykörutat
"Ellopták Budapestet" címmel Tarlós István a múlt héten kezdett meg egy hónaposra tervezett kampánykörutat, melynek fő célja, hogy egészen más szemlélet és szellemiség alapján működjön a város vezetése. A Fidesz frakcióvezetője kiemelte: - Mi elsősorban azt szeretnénk, hogy egészen más szemlélet és szellemiség alapján működjön a város vezetése, amibe beletartozik az is, hogy másképp kell nyúlni a hatalomhoz, másképp kell nyúlni a forrásokhoz, és másképp kell kezelni a választókat is. Nyilván nem lehetett véletlen, hogy a fővárosi MSZP és SZDSZ 2007 óta 24 alkalommal állt ellen különböző vizsgálati kezdeményezésünknek. Gondolkodó ember számára adódik a válasz, ennek kell, hogy legyen magyarázata.
- RJ -
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||