A Budapest-program elemeit hamisították meg a szocialisták
A Budapest-program elemeit hamisították meg a szocialisták
Tarlós István pénteki kampányrendezvényén a Fidesz két XIII. kerületi országgyűlési képviselőjelöltjét ajánlotta az angyalföldiek figyelmébe.

spaller

Spaller Endre terveiről is beszélt


Spaller Endre, a Fidesz 20. választókerületi országgyűlési képviselőjelöltje a szocialista Tóth József kerületi polgármestert annak pártjával azonosította. Mint mondta, a helyi Fidesz az MSZP-s vezetésű önkormányzat tanácsadói és közbeszerzési szerződéseit vizsgálja, valamint ingatlan- és parkolási ügyeket. Több gyanús szerződés kapcsán már a feljelentéseket is megtették, a nyomozás folyik. A jövőről szólva Spaller kifejtette: hatalmas közparkot létesítene a Népszigeten, rehabilitálni kívánja a Rákos patak környezetét, a pesti rakpartot pedig meghosszabbítaná az Árpád-híd vonaláig.

szalay

Szalay Péter is beszédet mondott


A rendezvényen beszédet mondott Szalay Péter, a Visegrádi utcai szakrendelő sebész-főorvosa, aki a 19. számú választókerületben indul a Fidesz jelöltjeként az országgyűlési választásokon. Terveit úgy összegezte, hogy a XIII. kerületben jelenleg működő mindkét rendelőintézet megtartásáért száll síkra, meg kell továbbá őrizni a zöldterületeket, a térfigyelő rendszer teljesen kiépítésére van szükség, a szociális támogatásokat pedig nem pénzben, hanem természetben kell biztosítani az iskolába járó gyermekek szülei részére.


gereben

Gereben Ágnes nyilvánosan kért bocsánatot

 

Gereben Ágnes történész az „Ellopták Budapestet" elnevezésű nagygyűlésen nyilvánosan kért elnézést a publikumtól, amiért 1990-ben és 1994-ben is Demszky Gáborra voksolt. Mint mondta, akkor még nem tudta, hogy az SZDSZ-es politikus nem ért a városvezetéshez és semmiért nem vállalja a felelősséget. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy ősztől Tarlós István személyében szakszerű, felelősségteljes és szorgalmas vezetője lesz Budapestnek.

tarlos

Az est vendége volt Tarlós István


Tarlós arról adott tájékoztatást, hogy az XVIII. kerületi MSZP tízezer példányban terjesztett szórólapon állítja: a Fidesz főpolgármester-jelöltje a programja alapján „szeméttel árasztaná el" a XVIII. kerületi Cséri-telepet - ezzel szemben pont a szocialisták kívántak szemétlerakót létesíteni az említett területen. A 2009 őszén bemutatott Budapest-program azt tartalmazza, hogy a kommunális hulladékot a jövőben hőenergia termelésére hasznosítanák, ezért hosszútávon szükség lenne - az északi mellett - egy dél-pesti hulladékégetőre is. A szocialisták tehát meghamisított programelemekkel akarják megtéveszteni a helyieket, ami a bűncselekmény határát súrolja - tette hozzá Tarlós.

Tarlós István hírportál
Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu