Zavartalan együttműködésre van kilátás
2010. júl. 29., csütörtök, 22.56.41
Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje szerint zavartalan együttműködés várható a főváros és a kormány között, ha októberben a pártszövetség szerzi meg a többséget a közgyűlésben.
A főváros kisebbségből való irányításától sem riadna vissza Tarlós István, majd emlékeztetett: 1994 és 2006 az ország hatodik legnagyobb önkormányzatát, az óbudait is így vezette. Szerinte a legfontosabb az, hogy a főpolgármester jó munkakapcsolatot tartson a kerületi vezetőkkel, ez azonban az elmúlt tizenkét évben nem volt jellemző. Hangsúlyozta: ha a közgyűlésben Fidesz-KDNP-többség lesz, zavartalan együttműködés várható a kormány és a főváros között.

A főpolgármester-jelölt választás esetében úgy gondolja, hogy az ellenőrző szerepköröket átengedi az ellenzéknek: minden fővárosi cég felügyelőbizottságában ellenzéki többség lesz.

 

Zavartalan együttműködésre van kilátás

Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje szerint zavartalan együttműködés várható a főváros és a kormány között, ha októberben a pártszövetség szerzi meg a többséget a közgyűlésben

 

A hajléktalankérdés megoldásáról szólva elmondta: "az önhibájukból, vagy azon kívül szerencsétlen helyzetbe került emberekkel mindenképpen törődni kell, megfelelő, biztonságos szállásokat kell számukra kialakítani, és meg kell oldani az étkeztetés és az orvosi ellátáshoz való hozzáférés problémáját." Emellett meg kell szervezni az egészségesek és munkaképesek számára a közmunkát, azokat viszont, akik nem hajlandók bemenni a szállóra, de a munkát is visszautasítják, - hangúlyozta.


"Nem arra találták ki sem a nemzet fővárosát, sem a pályaudvarokat, sem az aluljárókat, sem a köztereket, hogy bizonytalan helyzetbe sodródott, olykor vesztenivaló nélküli emberek folyamatosan molesztálják a többieket, és használhatatlanná tegyék Budapestet" - fejtette ki véleményét Tarlós István.

 

(Forrás: inforadio.hu)
Tarlós István hírportál
*MA*

Programajánló
<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz