Tarlós István szerint át kell szervezni a BKV-t
Tarlós István az InfoRádió Aréna címû mûsorának vendége volt
Tarlós István, az InfoRádió Aréna című műsorának vendégeként a budapesti városvezetésről szólva elmondta: még ma is helyükön vannak azok az emberek, akik semmit sem tettek a sok tízmilliós BKV-s végkielégítések és a sokmilliárdos tanácsadói szerződések kifizetése ellen.
A fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője emlékeztetett: ők az ellenzékből 2006 és 2009 októbere között huszonnégy alkalommal kezdeményezték a BKV ügyeinek felülvizsgálatát, a szabad demokrata-szocialista koalíció azonban ezeket mindig leszavazta.

Nonszensznek nevezte Tarlós István, hogy a BKV-nál nincs kollektív szerződés, de képtelenségnek nevezte, hogy a BKV-nál 26 érdekképviseleti egység működik: "Hogyan lehetséges ez, hány embert fizetnek ott, miért kell egy egyszemélyes fővárosi tulajdonú cégnél huszonvalahány szakszervezeti egységnek lennie?".

Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője

Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője

A politikus hangsúlyozta: Budapest közösségi közlekedésének biztosítása a fővárosi önkormányzat feladata, amiért Demszky Gábor a felelős. "A Budapestért felelős kormánybiztos poszt egy vicc. Ha a képviselő úr nem is veszi fel az ezért járó fizetését, fenntartanak neki egy irodát. Ott azért fizetnek néhány embert, hogy olcsó kampányt folytathassanak".

Tarlós István szerint a szakszervezetek magas száma is azt bizonyítja, hogy elviselhetetlen párhuzamosságok vannak a vállalaton belül, s bár a Medgyessy-kormány 2003-ban konszolidálta a vállalatot, ám az adósság a szervezetlen működés miatt újratermelődött és mára eléri a 90 milliárd forintot is.

Tarlós István Jussi Pajunennel, Helsinki polgármesterével

Tarlós István Jussi Pajunennel, Helsinki polgármesterével

Az ellenzéki politikus hangsúlyozza, hogy Varsóban és Helsinkiben egyáltalán nem támogatja az állam a város közösségi közlekedését, Budapesten azonban a Gyurcsány- és a Bajnai kormány a cég 116 milliárdos működési költségéből 32 milliárdot biztosított. A főváros ezzel szemben évek óta csak 10 milliárdot adott, és azt sem valorizálta soha. "Nem áll jogában a városvezetésnek az államra mutogatni, az állam ugyanis ebből a szempontból teljesítette az ígéretét. Aki nem teljesített, az a főváros vezetése" - fogalmazott Tarlós István.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint a következőkben át kell szervezni a BKV-t, és meg kell tölteni tartalommal a több mint tíz éve létrejött budapesti közlekedési szövetséget. Ennek részeként közös tarifarendszert és menetrendet kell kialakítani a MÁV-val és a Volánnal, de szükséges lesz a részben közös infrastruktúra és költségviselés kidolgozása a fővárosban és annak vonzáskörzetében. Tarlós István szerint emellett a fővárosnak a parkolási díjak beszedését saját kézbe kell vennie, az ebből származó bevételeket pedig a közlekedés forrásainak bővítésére kell fordítani.

(Forrás: inforadio.hu)

Tarlós István hírportál

-ba-
Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu