2010. júl. 30., péntek, 22.34.38
Tarlós István mindjárt interjúja legelején leszögezte (kérdésre válaszolva) a jövőre való tekintettel, amennyiben főpolgármester jelölt lesz, György Istvánt (volt Kőbányai polgármestert) vagy akár Rogán Antalt (V. kerületi polgármestert) is főpolgármester-jelöltként el tudná képzelni. Elképzelt történeteteket pedig az ellenzék főpolgármester-jelöltjeivel kapcsolatosan nem kíván megvitatni, de minden ellenfelet tisztelettel fogadok, - tette hozzá.
Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában 2010. július 30. (1. rész)
Továbbá az esélyek latolgatását érintően elmondta, hogy „egyfajta elkopott riogatások már régen rég lejárt lemezek a szocialisták részéről." Az főpolgármester címe átadás vételével kapcsolatos kérdésre a következőket jelentette ki: „Nem kell fenyegető átadás-vételre számítani, nem kívánok semmi hasonlóban részt venni."
Majd összefoglalta, hogy Demszky Gábor és Orbán Viktor miniszterelnök találkozójára nincsen semmiféle távlati kilátás az őszi választásokig. A BKV-nak nyújtott segítségnyújtásról (a kormány közreműködésével) pedig megjegyezte, hogy a kormány segíti és segíteni is fogja a BKV-t. Hozzátette, hogy mindezt azon reális kereteken belül kell a kormánynak megoldania, hogy figyelembe veszik a szocialisták által az előző kormánnyal aláírt szerződéseket (mely szerint, ha a kormány pénz ad a BKV-nak akkor tarifát kell emelni). Végezetül megjegyezte, hogy átgondolt és új rendszerben képzeli el a hajléktalanok kérdéskörét. Tarthatatlan állapotnak tartja a jelenlegi helyzetet, - zárta interjúját Tarlós István.
(Forrás: fidesz.hu)
Tarlós István hírportál
*MA*