Tarlós István elmondta - az őszi választást érintően, hogy meg tudják-e szerezni a közgyűlési többséget, hogy a Fidesz budapesti választmánya egyhangúlag választott meg őt főpolgármester-jelöltnek. S ennek az a tanulsága, hogy rá kell tennie még egy lapáttal a munkára, hiszen nem csalódhatnak benne az emberek, - mondta. A közgyűlési többségről egyszerűen annyit mondott, hogy „csak a jó Isten tudja megmondani, hogy sikerül-e többséget szerezni." Tovább elmondta, hogy ha a (jelenlegi) főpolgármester igazat mond, és nincsenek további ügyek a szekrényében, akkor nem azzal kezdi a munkáját, hogy felkutasson mindent a pincétől a padlásig, hogy 'Jaj Istenem, csak találjak valamit'.

Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje nem szüntetné meg a kerületeket, fellépne az engedetlen hajléktalanokkal szemben, és eltanácsolná a forgalmas utakról a felvonulásokat
Arra a kérdésre, hogy szerinte hogyan kellene átszervezni a fővárosi közigazgatást a következő válaszolta: „Mi számba vettük az alternatívákat, amelyek elméletileg szóba jöhetnek. Lassan egy éve várjuk, hogy a szocialisták reagáljanak, hogy mit gondolnak, a rendelkezésre álló alternatívákról. Mégsem hallunk mást, mint a riogatást, hogy a Fidesz ezt vagy azt akarja művelni. A közigazgatás átalakítását pedig konszenzussal tudom elképzelni." Leszögezte: az a híresztelés, hogy meg akarják szüntetni a kerületeket, nem igaz. Ezt eddig csak Demszky Gábor javasolta. Pillanatnyilag azt elemzik, hogy ha az ellenzék nem hajlandó ebben a vitában részt venni, akkor melyik a legjobb és legigazságosabb modell. S egy új közigazgatási rendszer működését csak 2014-től tudja elképzelni.A parkolás és a városi közlekedés kezelését egységes rendszerben képzeli el, részleteiben kifejtette gondolatai Tarlós István: „Budapesten a MÁV-val és a Volánnal közösen képzelhető el egy ilyen rendszer, ami közös, regionális tarifarendszert, közös menetrendet, részben közös infrastruktúrát feltételez. Utóbbi már önmagában költségcsökkentő hatással bír. Hozzátette: például a város szélén vagy a nagy csomópontoknál az őrzött P+R parkolók megépítése, valamint a buszközlekedés jelentős részének kiszervezése a BKV-tól, megfelelő garanciákkal bíró szerződések alapján.

Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje
A fejlesztésekhez és üzemeltetéshez előteremtendő forrásokról elmondta, hogy „Nekünk energiát kell adni most a városnak, újra kell gondolni a beruházásokat, hogy ne tegyük tönkre Budapestet, a forrásait, a pénzügyi helyzetét. Stabilizálni kell a működést, gatyába kell rázni a közszolgáltató cégeket. Meg kell találni azokat a pénzeket, amelyeket Demszky Gáboron és Horváth Csabán kívül senki nem lát ma." - monda Tarlós István. Továbbá elmondta, hogy készítenek majd egy leltárt (ügyekről), „mert ebben a városban a kommunikációs trükkök százait alkalmazzák évek óta, soha nem veszik elő a papírt és a ceruzát, ha például a metróról van szó. Be akarjuk fejezni a metrót is, kérdés, hogy lesz-e pénz az egyes szakasz számláinak kifizetésére." - fejtette ki.Tarlós István programjában csatlakozni kíván ahhoz az európai parlamenti kezdeményezéshez, amely célul tűzte ki, hogy 2015-re szűnjön meg a hajléktalanság problémája. Kifejtette terveit: „Bizonyos feltételeket biztosítani kell, hiszen ezeket az embereket nem szabad magukra hagyni. De akik a feltételek biztosítása esetén sem hajlandók a támogatásokat igénybe venni, azokkal szemben fel kell lépni hatóságilag."- mondta.A közterületi rendezvények szabályainak szigorítását illetően elmondta, hogy „nem tiltja meg, és a sokszínű kultúrát sem szünteti meg, legfeljebb kiegészíti. Ami a felvonulásokat illeti, az egy nehezebb ügy. Nem X vagy Y felvonulást akarnám itt konkrétan kipécézni, hanem általában a legfontosabb fővárosi útvonalak lefoglalása ellen több okból is kifogások merülnek fel." „Egy kicsit rendszerszerűbben kell ezt a várost működtetni, nem szabadna demagóg módon heccelni az embereket, hogy majd ez vagy az fog történni, és egy szakmailag indokolt lépésből sem szabadna messzemenő ideológiai következtetéseket levonni, mert van, amikor a kérdés sokkal egyszerűbb, és maga a megoldás is." - zárta szavait Tarlós István.
(Forrás: origo.hu)
Tarlós István hírportál
*MA*