

Tisztelt Főpolgármester Úr!
Kiforgatva egy felületesen megfogalmazott sajtó-munkatársi nyilatkozatot, ismét politikai hisztériába kezdett a 4. metró építése körül a kétségbeesett és mondanivaló nélküli fővárosi MSZP. Olyannyira, hogy még a szabaddemokrata főpolgármester-helyettes is meglepődött rajta.
A miniszterelnök, az illetékes szakminiszter és a FIDESZ-KDNP főpolgármester-jelöltje is évek óta egyfolytában a metróépítés befejezésének szükségességéről beszél. Ennek ellenére a fővárosi MSZP - egyébként hozzá nem értő - emberei újra azzal próbálkoznak, hogy - jobb ötlet híján - felhecceljék a budapestieket.
A metróépítést természetesen be akarjuk fejezni. Sőt, amennyiben Ön és a budapesti szocialisták igazat beszélnek, akkor ennek nincs is semmi akadálya. Ez esetben kár izgulni. Évek óta azt mondják ugyanis, hogy az építés fedezete rendelkezésre áll. Ezt nem lesz nehéz megállapítani, hiszen a forintokat (eurókat) összeszámolni tény kérdés, nem pedig politikai érzelem kérdése. Ha eljön az ideje, majd együtt összeszámoljuk. Persze, ha nincs meg a pénz, akkor nem csak a jelenlegi városvezetés, hanem a mostani handabandázók is számot adnak a városlakóknak (is) arról, miért csapták be rútul őket. Most még kár bűvészkedni a szavakkal, a számok és az időtényezők mindenre választ fognak adni.
Erről jut eszembe, hogy a város legalább ötezerötszáz napja nem tudja, hogy az MSZP-SZDSZ vezetés miért nem engedte az orosz államadósság terhére megépíteni a 4. metrót. Mivel senkinek nem fájna most a feje, így ennyi idő után nincs kedve valakinek erre választ adni?
Mi tehát igen, be akarjuk fejezni a metróépítést és mindent meg is fogunk tenni ennek érdekében. Akkor is, ha az MSZP-SZDSZ vezetés hosszú időszakában az államadósság húszezermilliárd forintra, a város adóssága pedig (a BKV belső adósságállományával együtt) legalább ötszázmilliárd forintra növekedett. Akkor is, ha nyolc év MSZP-SZDSZ kormányzás után is nyűglődnek vele (ennyi idő alatt Távol-Keleten több vonalat kompletten megépítenek). Ha az egész metró ügy 2002-ben nulláról indult volna, már akkor is túl kellene lenni rajta (de nem is nulláról indult). Akkor is, ha Önök nem kötöttek a mammut beruházásra generál szerződést, és a városnak 16, vagy 17 összehangolatlan megállapodásért egyenként kell helyt állni, ami még számos további probléma forrása lehet. Akkor is, ha saját 2007-es ütemtervükhöz képest is közel másfél évet csúsztak a Keleti pályaudvarnál a fúrópajzsok kiemelésével, és az alagútépítő konzorcium már most horribilis többletköveteléssel lépett fel. Akkor is, ha senki sem tudja még, hogyan mászik ki a város az Önök által kötött, kétes szerelvény szállítási szerződésből (50%-os előleget fizettek ki, a szerelvényeknek pedig 2009-ben meg kellett volna érkezni). Akkor is, ha az Önök tizenegy rendbeli közbeszerzési szabálytalansága miatt az I. szakasz támogatásából közel hatvan milliárd forintot visszavont az Európai Unió. Az I. szakasz számlái kicsit előbb ideérnek majd, mint a II. szakasz utófinanszírozott - esetleges - támogatása. Akkor is, ha Önök teljesen felesleges és megmagyarázhatatlan pazarló állomásokat terveztettek.
Akkor is, ha ma még nem tudni, hogy az Önök szerződéskötési gyakorlata miatt hány pert, mikor, milyen értékben veszíthet el a város. Akkor is, ha ma senki nem tudja biztosan, hogy a 4. metró második szakaszára ad-e majd pénzt az Európai Unió. Ilyen döntés ugyanis nem létezik.
Felesleges és hiábavaló tehát saját hibás teljesítményüket magyarázva olcsó politikai haszonszerzés és hatalomféltés okán rég lejárt lemezek újra játszásával kísérletezni. Kérem ezért, ne legyen partner a budapestiek félrevezetésében. A metróépítést kizárólag Önök állíthatják le azzal, ha netán nem a valóságnak megfelelő információkkal szolgálnak. Újra hangsúlyozom: nincs szándékunkban leállítani a beruházást.
| << | 2010 Szeptember | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | |||