2010. júl. 15., csütörtök, 14.47.30
Tarlós István interjújában egy régebbi kijelentéséről, miszerint „elbizakodottság nincs, optimizmus van" megjegyezte: „Az elbizakodottságot nem azért mondtam, mert a belső választás eredménye így alakul. Az optimizmussal azt kívántam kifejezni, hogy a Budapesti választási esélyeink most nem éppen rosszak; hiszen az elmúlt ciklus vezetése hatalmas hibákat követtek el a város-vezetésben." Hozzátette: amin leginkább változtatni kívánnak, az a kommunikáció. Példának említette, hogy a metró fúrópajzsait sikeresen kiemelték: csakhogy elfelejtették, hogy ezeket a pajzsokat már 2009 áprilisában kell ki kellett volna emelni! A metró-építést érintően kijelentette: nem kívánják a beruházást leállítani.
Tarlós István a HírTV Rájátszás című műsorában 2010. július 14.
Továbbá elmondta, hogy nagyon komoly változtatásokat, viszonylag hamar ellehet érni bizonyos területeken; de külön kell figyelni arra, hogy nem szabad a Budapestieket ámítani: hiszen ez nem igaz. Hozzátette: „A beruházásokat viszont meg kell tervezni, elő kell készíteni, hogy azokat később meglehessen valósítani. Rendszerelvű gondolkodásra van szükség: stabilizálni kell pénzügyeket, előkell teremteni a kormányzati segítségű forrásokat, átkell strukturálni a város működését, valamint a közszolgáltató cégek szerződéseit felül kell vizsgálni." - zárta szavait Tarlós István.Tarlós István hírportál
*MA*