2010. márc. 12., péntek, 01.24.08 CET
A két évvel ezelőtti népszavazás eredményeire emlékeztetett szerdai kampányrendezvényén a fővárosi Fidesz-frakció vezetője. Tarlós István Újpesten kampányolt a Fidesz 5. és 6. választókerületi országgyűlési képviselőjelöltjei, Hollósi Antal Gábor és Wintermantel Zsolt mellett.

Tarlós István és Wintermantel Zsolt
Hollósi szerint azok az értékek kerültek veszélybe az elmúlt időszakban, melyek a legfontosabbak minden ember számára: a munka, az egészség, a család és a biztonság. Kiemelte, hogy a kormánypártok nyolc esztendőt loptak el egész Magyarországtól, nem csak átvitt értelemben, hanem konkrét pénzösszegekben is kifejezhető módon. Munkahelyét példaként felhozva szóvá tette, hogy a kormányzati megszorítások és a főváros felelőtlen döntései miatt az újpesti Károlyi kórház a csőd szélére került, a szülőotthont és az urológiai osztályt megszüntették, az ágyszámot csökkentették. Orvosként ő maga azért indul a választásokon – hangsúlyozta a Fidesz újpesti jelöltje -, mert nem nézheti tétlenül, hogy a szülőotthon után Újpest elveszítse az egész kórházat.

Hollósi Antal Gábor és Wintermantel Zsolt
Klinghammer István, az ELTE egykori rektora arra figyelmeztetett: bajban van a hazánk, nem csak az egészségügy, hanem az oktatás is. A jövő Magyarországát véleménye szerint a gyermekeink képzettsége, oktatása fogja meghatározni, márpedig a magyar oktatásügyet az óvodától a felsőoktatásig megroppantották. Ezt Klinghammer reményei szerint jóvá lehet tenni, de csak a felelősök közéletből való eltűnésével: „itt az idő, hogy a valódi esélyegyenlőség érdekében újjászervezzük az oktatásügyet” – emelte ki az akadémikus.

A fővárosi Fidesz-frakció vezetője Újpesten kampányolt
Tarlós István megemlékezett a két évvel ezelőtt lezajlott szociális népszavazásról, amelynek eredményeként sikerült „szétrobbantani” a kormánykoalíciót, ezért is tartja igazságtalannak a Fideszt túlzott puhasággal illető vádakat. „Ne mondják azt, hogy ez semmi, mert ellenzéki pozícióból eredményeket elérni, ez matematika kérdése, és minden ország olyan vezetőket kap, amilyeneket a többség megérdemel” – mondta a fővárosi ellenzék vezetője, leszögezve, hogy a kormánypárti többség a parlamentben vagy a helyi önkormányzatokban mindig „eggyel vagy tízzel több gombot tudott nyomni”.

Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője
A Fidesz főpolgármester-jelöltje a pártját és személyét a szocialisták részéről ért – meglátása szerint a büntetőjog határát súroló – vádakra, melyekkel az MSZP a Fideszt a Jobbikkal kísérli meg összemosni, úgy reagált: visszautasítja, hogy a pártállami diktatúrát aktív politikai munkásként, professzionális módon kiszolgáló emberek a televízión keresztül előadást tartsanak neki – szavainak kiforgatásával - a demokráciáról.
Tarlós hallgatóságát biztosította arról, hogy létezik kiút a jelenlegi helyzetből, és figyelmükbe ajánlotta a világhálóról letölthető Budapest-programot.
Tarlós István Hírportál
- RJ -