

Mv.: - Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, jó reggelt kívánok!
Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője: - Csókolom, jó reggelt kívánok!
Mv.: - Ideiglenesen elhagynák a 4-es metró második szakaszának két megállóját, Dózsa György úti és a Róna utcai állomást. Azt mondják, hogy így meg lehetne takarítani annyi pénzt, amelyet a következő szakasz tervezésére el lehetne különíteni. Most ez a legfrissebb hír 4-es metró kapcsán. Mi a véleménye róla?
Tarlós István: - ön szerint ha a nullát bármennyivel, akár végtelennel is beszorozzuk, akkor nem nulla lesz?

A 4-es metró építésekor készült kép
Mv.: - Hát ugye ön mondja azt, hogy - csak hogy a nézők is értsék - tegnap mondta ugye, hogy a 2-es szakaszra gyakorlatilag jelen pillanatban nulla forint uniós forrás áll rendelkezésre.
Tarlós István: - Bocsánat, nem, nem én mondom ezt, egyszerűen magában igaz tény.
Mv.: - Hát amikor Demszky Gábor kint volt Brüsszelben tárgyalni a 4-es metró finanszírozásáról, akkor volt olyan hír erről, hogy természetesen most még nincs arról döntés, hogy a 2-es szakaszt mennyivel fogják támogatni, de ugye az Unió nyitott és nyitott arra is, hogy bizonyos dolgok átütemezve történjenek majd meg.
Tarlós István: - Hát nem egészen ezt válaszolta az Unió. Tudja, hogy mi is megkerestük írásban néhány kérdéssel, amire Budapesten nem lehetett választ kapni. Az Unió azt válaszolta, hogy pillanatnyilag a 2-es szakasszal kapcsolatban semmi információt nem tudnak adni, mert még a gondolkodás szintjén se foglalkoznak vele, és tekintettel arra, hogy az első szakaszt se tudjuk még, hogy miből fogjuk kifizetni, tényleg körülbelül olyan ez a kommunikáció a második szakasz állítólagos megtakarítási terveiről, mintha egy Holdon tervezett lakótelep költségcsökkentő tényezőiről vitatkoznának mondjuk tudományos alapon. Tehát egyáltalán nem életszerű és nem aktuális ...
Mv.: - De akkor nem is foglalkozik vele? Tehát egyáltalán nem gondolja azt, hogy adott esetben ezzel a javaslattal bármilyen szinten foglalkozni lehetne?
Tarlós István: - Mi az, mi az adott eset? 2012, most 2009 van, jó ha 2012-re kész lesz az 1-es szakasz, amit nem tudjuk miből fizetünk még ki, és a városnak van 280 milliárd forint adóssága. Most ezek után mennyire életszerű arról kommunikálni és azzal ámítani a budapesti városlakókat, hogy nem létező 2-es szakaszra vonatkozó forrásokból mit és hogyan lehet majd megvalósítani.

A metró fúrópajzsa
Mv.: - Jó, világos, akkor ön, nyilván önnek ezzel foglalkoznia kell, hiszen a fővárosban gondolkodik a következő években, legalábbis idáig. Tehát, hogy ön akkor mondjuk jövőre, vagy akár amikor végiggondolja vagy leteszi majd az esetleges budapesti választási programját az asztalára, akkor abban a 4-es metró 2-es szakasza egyetlen egy sor erejéig sem fog szerepelni.
Tarlós István: - Hát nézze, természetesen olyan módon, hogy mikor tönkrement a felszíni tömegközlekedés, amikor a városban sok szempontból általános rendetlenség van, mikor rengeteg az adósság, mikor sorban hagyják el a közszolgáltató cégeket, akkor arról értekezni, hogy majd öt vagy hat év múlva egy esetleges második szakasz finanszírozásából - ha egyáltalán az Unió támogatni fogja és a városnak lesz valamennyi forrása rá - mit lehet megtakarítani és mit lehet ebből átültetni nulla valószínűséggel a mába, ez az én gondolkodásomtól távol áll.
Mv.: - De én nem azt kérdeztem, hanem....
Tarlós István: - Egyszerűen irracionális.
Mv.: - ... egyáltalán a 2-es, egyáltalán a 2-es szakasz léte, ténye vagy terve az az ön, ön fejében vagy választási programjában akár év végén, mert ha jól emlékszem év végére ígértek részletesebb....
Tarlós István: - Már kész van, kész van.
Mv.: - Akkor amikor majd....
Tarlós István: - Még nem kommunikáljuk.
Mv.: - ... nyilvánosságra hozzák, akkor abban a 4-es metró 2-es szakasza nem fog szerepelni?
Tarlós István: - Erről is beszélhetünk, de akkor mondjuk el a nézőknek, hogy témát váltottunk, mert már eltér az első kérdésétől.
Mv.: - De bocsánat, én a 4-es metróhoz tettem föl egy olyan kérdést, amely nyilván ha ön a város vezetésében gondolkodik és letette vagy le fog tenni az asztalra egy programot, gondolom a 4-es metróval foglalkozik benne. Csak azt kérdezem, hogy a 4-es metró 2-es szakaszával akkor ön egyelőre a következő négy évben nem fog foglalkozni?
Tarlós István: - Én megértettem a kérdését, csak a két kérdés között semmilyen összefüggés nincs. Lehet a 4-es metróval foglalkozni olyan értelemben, hogy lesz-e rá pénzünk, miből fogjuk megépíteni, hogy célszerű megépíteni, de arról mesélni az embereknek, hogy én a 2-es metró nulla forint forrásából mennyit tudok megtakarítani és a jelenben ennek milyen hasznát tudom esetleg látni, ez nem, nekem nem tartozik a racionális gondolkodás keretei közé.
Mv.: - De én nem ezt kérdeztem.
Tarlós István: - Hát ezt kérdezte. Azért mondom, hogy volt egy első kérdése és volt egy második kérdése. A második kérdés és az első kérdés között nincsen összefüggés.
Mv.: - Hát ez már csak így van néha a kérdések között.
Tarlós István: - Így van. Tehát akkor nehogy azt higgyék a nézők, hogy véletlenül az első kérdéshez kapcsolódik a második.
Mv.: - Szerintem a nézők pontosan jól értik, hogy mit kérdeztem, maximum ön nem hajlandó válaszolni.
Tarlós István: - Bízzuk rájuk. A 4-es metróval... Hát kedves szerkesztő asszony, hogyne válaszolnék? Csak azt kérem öntől, mert ez logikus, hogy ne mossunk össze két olyan dolgot....
Mv.: - Én semmit nem mostam össze.
Tarlós István: - Ebben segítek magának.
Mv.: - Ó, nagyon kedves.
Tarlós István: - Amit nem lehet összemosni. A 4-es metró második szakaszával akkor érdemes foglalkozni, ha kész tervek lesznek, ha pályázat lesz, ha egyáltalán arról lehet beszélgetni, hogy mikor és miből lehet, vagy meg lehet-e építeni. De a 2-es szakasz megtakarítása, tehát erről én is gondolkodom, a 2-es szakasz álombeli megtakarításairól nem, mert az nem reális és nem racionális.
Mv.: - És hogyan gondolkodik? Minden kétséget kizáróan nem mosom össze a dolgot, hogyan gondolkodik a 4-es metró 2-es szakaszáról?
Tarlós István: - A 4-es metró 2-es szakaszáról ma legfeljebb olyan mértékben érdemes gondolkodni, hogy a preferencia sorrendben hol helyezhető el. A 4-es metró 2-es szakaszának a jelentősége ma leginkább abban áll, hogy az 1-es szakasz nem igazán gazdaságos, tehát érdemes gazdaságossá tenni, ami csak a második szakasz megépítésével és az 1-es szakasz déli szakaszának meghosszabbításával érhető el. Az a probléma tudja, hogy erre nem látszanak a források. Ekkor látszik, hogy a metró építése, a 4-es metró építése, ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy a nagyvárosi tömegközlekedés vagy közösségi közlekedés fontos eleme a kéreg alatti kötöttpályás közlekedés, arra nem lehet nemmel válaszolni, de ha úgy teszem fel a kérdést, hogy ez a 4-es metróépítés Budapest jelenlegi helyzetében és igényei és forrásai figyelembevételével okvetlen a preferencia sorrend élére kívánkozott-e, akkor már a válasz nem ilyen egyértelmű.
Mv.: - Tehát egyáltalán ön nincs arról meggyőződve, hogy a következő négy-öt évben megteremthető az a forrás, amelyből a 2-es szakasz legalábbis elindítható lesz?
Tarlós István: - Nézze, én azt tudom, hogy erre forrás még egyáltalán nincs, és a város rettenetesen el van adósodva. Azonkívül létezik a matematika, ami felülír mindenféle kommunikációs trükköt. Ha mindezt figyelembe veszem, akkor pillanatnyilag nem túl jók a 2-es metró megépítéséhez fűzött remények.
Mv.: - 4-es metró.
Tarlós István: - 4-es metró, 2-es szakasz.
Mv.: - Csak, hogy említette, hogy egyébként már megvan az ön, vagy legalábbis a Fidesz Budapest terve, részletesebb programja. Ez mikor kerül nyilvánosságra?
Tarlós István: - Még nem döntöttem el, még nem döntöttük el.
Mv.: - A döntöttem el volt az első, tehát ennek kidolgozása és nyilvánosságra hozatala alapvetően önön múlik?
Tarlós István: - Azt hiszem, hogy igen, hiszen az én programomról van szó.
Mv.: - És mikor dönti el?
Tarlós István: - Most lesz időm a nyáron gondolkodni. Meg vannak most érzékenyebb és hogy is mondjam, élesebb problémák. Itt van a Margit híd például, amiről annyi mindent beszélnek.
Mv.: - Majd rögtön mi is fogunk. Ősszel nyilvánosságra kerülhet ez a program?
Tarlós István: - Ha így kérdezi, hogy nyilvánosságra kerülhet-e, hát nyilvánosságra kerülhet, de nem biztos, hogy nyilvánosságra fog kerülni.
Mv.: - Na jó, rögtön Margit hidazunk is, de tegnap volt még egy olyan hír, amely szerintem sok mindenkit érdekelhet. Mégpedig az, hogy múlt héten állítólag megjelentek olyan sajtóhírek, hogy Kocsis Istvánban megrendült Hagyó Miklós bizalma, pénteken volt egy négyszemközti találkozójuk, és hát elindultak a találgatások, hogy Kocsis Istvánt menesztik-e vagy sem. Aztán ezt cáfolta Hagyó Miklós, hogy nem, csak tájékoztatást kért Kocsis Istvántól. Tegnap a főpolgármesteri kabinet ülése után Steiner Pál azt mondta, hogy felkérték a BKV felügyelőbizottságát, hogy a vezérigazgatótól kérjen tájékoztatást, hogy tisztázza a neve, illetve családja körül felvetődött offshore-gyanús ügyeket, amit még az MVM Zrt. ideje alatt köthetőek egyes vélekedések szerint a nevéhez. önök, vagy ön tervez-e valamiféle lépéseket vagy megvárja azt, hogy Kocsis István hogyan referál a BKV-nak?
Tarlós István: - Pillanatnyilag azt tervezem, hogy megértsem a történetet. Ugye Steiner Pál frakcióvezető pénteken még személyi változást és megrendült bizalmat emlegetett, hétfőn már ezt mondta, amit ön mondott. Érdekesnek tartom, hogy senki nem kérdezi őt meg erről az ellentmondásról, mi történhetett vasárnap ön szerint, hogy Steiner úrnak ilyen alapvetően megváltozott....
Mv.: - Fogalmam nincs.
Tarlós István: - Hát ez az, senkinek, nem csak magának, és nem csak kettőnknek, hanem még sokaknak másoknak sem. Nagyon furcsa, hogy senki nem kérdezi meg tőle. Azt is szeretném megérteni továbbá, hogy mi köze lehet a BKV felügyelőbizottságának - ugye a BKV 100 százalékos önkormányzati tulajdonú cég - mi köze lehet a 100 százalékos önkormányzati tulajdonban levő BKV felügyelőbizottságának az MVM-ügyekhez?
Mv.: - Hát ugye az volt az indoklás, hogy egy adott esetben az ilyen felvetődő ügyek a BKV jó hírnevére is rossz hatással lehetnek, tehát ez volt az indoklása annak, hogy Kocsis István a BKV felügyelőbizottsága előtt hát végül is magyarázkodjon, vagy tisztázza magát.
Tarlós István: - Hát, én nem tudom, most ezt ön ügyesebben elmondta, mint Hagyó Miklós és Steiner Pál.
Mv.: - Hát ne haragudjon, ez volt, ezt lehetett olvasni a sajtóközleményekben és a tudósításokban.
Tarlós István: - Maga ezt olvasta ki, szerintem a sajtóközlemények egy komplett zűrzavart jelentenek. Ugye pénteken Kocsist ki akarják rúgni, megfenyegetik, elfogyott a bizalom, hétfőn már töretlen a bizalom. Ha ez önnek...
Mv.: - Nézze, én semmit nem kiolvasok, hanem olvasok....
Tarlós István: - ... akkor félek, hogy, félek, hogy ezzel kisebbségben van.
Mv.: - Lehet.
Tarlós István: - De, de szeretném még egyszer megérteni, hogyha Kocsis Istvánnak egyébként hát Hagyó úrék hozták ide Kocsis Istvánt, nem az ellenzék, szakmailag tényleg kifogástalan a nacionáléja, hogy az MVM-nél mit csinált, mit nem csinált, azt én nem tudom, de az bizonyos, hogy az MVM-nél történtek sem Hagyó úr, sem a, különösen nem a BKV felügyelőbizottságának a hatáskörébe tartoznak. Ha bizalmi alapon kezeli az MSZP a kérdést, akkor sem szabadna így kapkodni, ahogy kétnaponként szögesen az ellenkezőjét mondja - csak a mondatot fejezem be - mint amit előzőleg mondott, de ha bizalmi alapon kezelik az ügyet, akkor már egy-két hónappal ezelőtt meg kellett volna lépni ezt a lépést. Ha pedig tényalapon kezelik, akkor meg kellene várni annak a vizsgálatnak az eredményét, ami vizsgálat nem Hagyó úrék illetékességébe és hatáskörébe tartozik. Tehát sem bizalmi alapon nem érthető ez a kapkodó viselkedés, sem pedig tény alapon.
Mv.: - Jó.
Tarlós István: - Csak ezt szeretném megérteni, hogy miért van ez így.
Mv.: - Viszont arra a kérdésemre nem válaszolt, hogy ön vagy a Fidesz, a fővárosi Fidesz-frakció tervez-e valamiféle vizsgálat indítást vagy bármi meghallgatást kezdeményeznek-e az ügy kapcsán, vagy ülnek és várnak és megvárják, hogy mi hangzik el a felügyelőbizottságon, vagy mi történik az egyéb vizsgálatoknál?
Tarlós István: - Hogyne válaszoltam volna. Elmondtam, hogy azt tervezzük, hogy megértsük ezt a kapkodást, hogy nekünk kellene Kocsis István MVM-es, vagy esetleg paksi atomerőműves ügyeit vizsgálni, hát alig hiszem, hogy ebben egyedül lennék, aki értetlenül néz önre vagy bárki másra.
Mv.: - Hát jó, csak ugye én úgy tudom, vagy úgy értelmezem - bár ön most kifogásolta az én szövegértelmezési....
Tarlós István: - Én semmit nem kifogásolok....
Mv.: - .... képességeimet, de ugye az ellenzék az...
Tarlós István: - ... csak a saját védelmem vagy a saját véleményemet mondom el az önével szemben.
Mv.: - Értem, tehát ugye az ellenzék az szokott ilyen kétes ügyekben azért, legalábbis kezdeményező szerepbe helyezkedni és....
Tarlós István: - Hányszor mondjam, hányszor mondjam, hgoy nem értjük? Hát Hagyó úr minket nem keresett meg pénteken se, csütörtökön se, ezek a pénteki bejelentések úgy tudom a főpolgármester sem tudott róla. Ez a Hagyó-Steiner ... pár akciója volt.
Mv.: - Tehát akkor ülnek, várnak, olvassák ami megjelenik a sajtóban, és akkor majd ezt értelmezik.
Tarlós István: - Ne haragudjék, hátha Hagyó úr valamit tud, amit mi nem tudunk, BKV és Kocsis István ügyben, akkor talán el kéne mondania. Én nem fogok odamenni föltörni a szobáját és iratokat keresgélni. Ha ő tud valamit és titokban tartja és csak Steiner úrral osztja meg, de aztán még ők is meggondolják magukat, így nehéz az ügyhöz hozzászólni. Meg kell várni a tényszerű eredményeket.
Mv.: - Jó, világos. Margit híd. Már úgy is hiányolta ezt a témát. Itt viszont kivételesen talán egyetért Hagyó Miklóssal. Hagyó Miklós is felvetette, hogy....
Tarlós István: - Én általában nem szoktam Hagyó úrral, én Demszky úrral szoktam vitatkozni.
Mv.: - Mindegy, szerintem, jó, tehát az a lényeg, hogy a Margit híd felújítása alatt nem tartja ön sem egy elvetendő ötletnek, hogy egy pontonhidat állítsanak föl. Hiszen a Margit hídon naponta 50-60 ezer autós halad át, tehát nyilván azért elég komoly forgalmi akadályok lesznek, amikor lezárják a hidat, hát egy vagy még több időszakra. Ugye Hagyó Miklós azt is hozzátette, hogy ők gondolkodnak abban, hogy esetleg idén P+R parkolókat létrehozzanak, vagy esetleg újabb buszsávokat bevonjanak a forgalomba.
Tarlós István: - Kezdjük az elején. A Margit híd története elég érdekes történet. Furcsa módon a köztudatba úgy szivárgott be a dolog, mintha itt bárki a Fővárosi Közgyűlésben jogosítványt adott vagy kapott volna 30 milliárd forint elköltésére. Erről szó nincsen. Itt egy költségkeretet biztosított a Fővárosi Közgyűlés. Még sem szerződés nincs, sem a közbeszerzési eljárás nincs lezárva, hogy mennyi fizethető ki ebből a 30 milliárdból, az egy másik kérdés. Arra itt senki nem kapott zöld jelzést, hogy ennyi pénzt kifizethet. Tekintettel arra, hogy már 2007-ben volt egy 21,5 milliárdos költségvetés, már azt is nehéz megérteni, hogy politikai hasra ütéssel ezt hogy vitték le 12-re, aztán most hogy lett belőle 30, de maradjunk abban, hogy nem véletlenül alakult ez a vizsgálóbizottság a fővárosban. Hogy ebből mennyit lehet kifizetni, az még a jövő zenéje. Ez az egyes számú kérdés. Azoknak az összehasonlítgatásoknak, hogy itt meg ott ilyen hosszú híd mennyibe került, ezeknek semmi értelmük nincs, csak egy műszaki ember az jól tudja ezt, hiszen nyitott kérdés, hogy milyen technológiával épült a híd, milyen mélységet hidal át, milyen széles, van-e rajta kötöttpályás közlekedés, tehát önmagában csak az, hogy mennyi a hossza, az a világon semmire nem ad támpontot. Kéretlenül megjelentek ugyanakkor szakkommentátorok, például Herényi harcos, ugye aki azt mondta, hogy neki bűzlik valami a Margit híd körül és ő szerinte a Fidesz ehhez szemet huny. Hát nézze, eszembe nem jutna mondjuk balett táncosoknak vagy rovarirtóknak tudományos tanácsot adni. Ha, ha Herényi harcos esetleg más okból képződött izgalmát ilyen módon kívánja palástolni, akkor ez nagyon szomorú és azt kéne inkább tennie, hogy kiáll a közvélemény elé és azt mondja, hogy én, Herényi harcos vállalom a személyes felelősséget azért, hogy egy ilyen állapotú, napi 56 ezres járműforgalmat lebonyolító híd, amelyiket már évek óta le kellett volna zárni, felújítását további egy évvel elhalasszák.

Mv.: - Nézze, nem nagyon értem, hogy Herényi Károly mondataiban - egyébként Herényi Károly a neve - miért lát kifogást, hogy felszólalt az ellen, hogy valóban azért elég meglepő, amit ön is mondott egyébként előbb, hogy hogyan lett egy 12-13 milliós becsült értékből 30 milliárd forint.
Tarlós István: - Nem azt mondta, hogy meglepő, de egyrészt Herényi úr a közelében nincs a fővárosnak, másrészt, hogy is mondjam....
Mv.: - Attól még....
Tarlós István: - ... hát neki....
Mv.: - ... lehet véleménye, nem gondolja?
Tarlós István: - Hát hogyne, nekem is lehet véleményem a tengeri pók emésztési zavarairól.
Mv.: - Hát meg önnek is volt véleménye például a népszavazásról, amit kampányfőnökként végigvitt. Tehát azt gondolom, hogy....
Tarlós István: - .. én kampányfőnökként végigvittem, de hát...
Mv.: - Hát jó, de ilyen alapon most akkor...
Tarlós István: - Nézze, nem kell olyanokat mondani, hogy bűzlik, mert ez nyilvánvaló a szándék. Ugye izgul a saját ügyeitől, majdnem biztos, hogy így van.
Mv.: - ön szerint ez a szándék. Lehet, hogy egyébként más motiválta.
Tarlós István: - Így van. Herényi úr még soha nem szólalt meg fővárosi ügyekben, teljesen felesleges bűzlésről beszélnie. Én azt hittem, hogy elromlott a szaglása attól, amit az MDF-ben....
Mv.: - Hát nézze Tarlós úr, más ügyben meg ön beszél bűzlésről, máskor meg ők nem értik. Szerintem...
Tarlós István: - Én ezt a kifejezést soha nem használom, ne haragudjon.

Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnöke
Mv.: - Köszönöm szépen, hogy itt volt. Biztos, hogy Margit híd, 4-es metró....
Tarlós István: - Kövessük a Margit híd sorsát. Az ellenzék mindenesetre követni fogja, de az bizonyos, hogy ezt a hidat rég fel kellene újítani már.
Mv.: - Köszönöm szépen, hogy itt volt.
Tarlós István: - Én is köszönöm, szép napot kívánok!
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||