Tarlós István a Mokkában
A tv2 Mokka címû mûsorának vendége volt Tarlós István
Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakció vezetője a tv2 Mokka című műsorának vendége volt 2009. szeptember 7-én. A műsorban a főváros aktuális politikai kérdéseire válaszolt.
Az MSZP-SZDSZ koalícióról elmondta, hogy a szocialisták számára most lett világos, hogy nem szabadulhatnak ettől, hiszen az elmúlt három évben ők felügyelték a BKV-t, így a felelőség alól nem bújhatnak ki.

A műsorvezető kérdésére elmondja, hogy szerinte három hónap alatt emberes feladat lenne rendbetenni és átláthatóvá tenni az eddig is dolgozó társasággal a vállalatot.

A Tarlós Istvánal készült beszélgetést itt tekintheti meg:

Ikvai-Szabó Imre szabad demokrata főpolgármester-helyettes ellenjegyzési jogáról elmondja, hogy a jog szerint ez értelmezhetetlen dolog. Ilyen módszerrel az ellenőrzésen nem lehet szigorítani. Igazi változást az hozhat, ha a felügyelőbizottság belső (pártok szerinti) összetételén is változtatnak a tulajdonosok.

Demszky Gábor azon kijelentésére, miszerint az a személy, aki megoldja a BKV gondjait, az megnyeri a következő választásokat elmondja, hogy ezt a közvélemény félrevezetésének tartja. Szerinte a rendelkezésre álló 3 hónap komoly változásokra nem elég, arra talán, hogy el tudják indítani a vállalat rendbetételét.  Az intézkedéssel csupán azt lehet elkerülni, hogy a cég novemberre teljesen fizetésképtelenné váljon, ám ehhez a miniszterelnök és a kormány segítségére is szükség van.

Tarlós István Online

-ba-
Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu